Kőszeg
A középkori kisváros nem csupán a történelmi emlékei, látnivalói miatt vonzza magához vendégeit, de a friss, alpesi levegő tisztasága, nyugtató, gyógyító hatása is rendkívüli.
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság által létrehozott és üzemeltetett, 540 négyzetméteres bemutatótérrel rendelkező látogatóközpontban a vidékre jellemző, a Kárpát-medence és az Alpok találkozásánál kialakult különleges élővilágot ismerhetjük meg.
Az alsó szinten a Kőszegi-hegység növény- és állatvilágával, illetve élettelen értékeivel ismerkedhetünk, valamint a környékbeli természettudósok munkásságába nyerhetünk bepillantást.
Az impozáns épület galériáján körbesétálva a látványos, izgalmas és sok érdekes információt felvonultató interaktív tárlat segítségével mindenki szakavatott ismerőjévé válhat a madarak világának. A központ névadójának szellemiségét követve külön helyen foglalkozunk a madarakat fenyegető veszélyekkel, a madárbalesetek megelőzésével, illetve a madárvédelemmel.
A magyar mellett angol és német nyelven is élvezhető állandó tárlaton túl egész évben időszakos kiállítások és előadások várják az érdeklődőket.
A látogatóközpont körül élményösvény fut, ahol például óriáskirakó és gólyalabirintus segítségével, játékos formában kerülhetünk közelebb a minket körülvevő természethez.
A szomszédos Alpannonia szabadidőpark izgalmas játszótérrel és szabadtéri tűzrakóhelyekkel várja a kikapcsolódni vágyókat.
A látogatóközpont a Kőszegi-hegységbe induló túrák kedvelt kiindulási pontja.
"Az év ökoturisztikai létesítménye 2010" látogatóközpont kategóriában.
Nyitvatartásunk:
Április 15. és október 31. között - kedd-szombat 10-17 óráig, hétfő, vasárnap szünnap
Február 1. és április 14. között - kedd-péntek 10-16 óráig, hétfő, szombat, vasárnap szünnap
November 1. és Január 31. között: zárva
Pénztárzárás: 30 perccel a nyitvatartási idő vége előtt