Eljött a várva várt nap! Ugyanis ezen a napon Juci néni vigyázhat pár óráig nemrégiben született unokájára, míg a szülei elintézik a nagybevásárlást.
Juci néninek eszébe jutott, hogy meg akarta mutatni a csöppséget barátnőjének skype-on, ám elfelejtette megkérni vejét, hogy segítsen neki a skype hívást elindítani.
Hm… valahogy csak megoldja gondolta magában. Elszántan odaült a laptophoz majd megkereste a skype ikonját és ahogy Dani unokája mutatta neki múltkor, 2x az ikonra kattintva megnyitotta a skype-ot. Látta, hogy bal oldalt a partner listában ott szerepel a barátnője neve. Nevére kattintott majd megtalálta a videóhívás ikont is, ami pont olyan, mint a telefonján. Rányomott és kicsöngött…
„Nem is volt olyan nehéz” mosolygott magában.
Pár pillanattal később már meg is érkezett a válasz a hozzá tartozó Gabi néni képével…
„Szia Jucim! Jajj, de aranyos a pici”
Juci néni büszkén mutatta meg unokáját, aki az ölében ülve érdeklődéssel nézte a monitoron megjelent Gabi nénit, aki az édes gügyögését is hallhatta végre. Juci néni ebben a pillanatban egy modern nagymamának érezte magát, hiszen már segítség nélkül is sikerült skype-olnia. J