Facebook pixel

TFA HUNGARY 2019 Bükfürdő

Ismét Vas megyei helyszínen kerül megrendezésre a 2019. évi TFA HUNGARY az ország legerősebb tűzoltója nemzetközi tűzoltóverseny június 28-29-én.

A TFA (Toughest Firefighter Alive) verseny hazai népszerűségét igazolja, hogy minden évben nagy érdeklődés követi az eseményt, melynek legutolsó helyszíne a Vas megyei Bük volt. A tavalyi évben csaknem százhetvenen álltak rajthoz, a magyar versenyzők mellett román, német, szlovák, osztrák és lengyel tűzoltók is megmérették magukat. A nagy sikert aratott, immár hagyományokra visszatekintő verseny idén is a gyógyfürdőjéről híres Bükön kerül megrendezésre június 28-29-én. Az ország legerősebb tűzoltóját kutató nemzetközi viadalon két napon keresztül különböző tűzoltósporttal összefüggésben lévő feladatot, külön korcsoportokban, kiépített versenypályákon, védőruhában kell végrehajtania a versenyzőknek. Az első napon az úgynevezett Firefighter Combat Challenge feladatokkal kell megküzdeniük azoknak akik rajthoz állnak. Ezeket a feladatokat légzőkészülékben, időkorlát figyelembevételével kell idén is teljesíteniük. A második napon hagyományos TFA feladatokkal találkozhatnak a nevezők, amelyek szintén embert próbáló képességeket követelnek majd.

A versenyt a tavalyihoz hasonlóan idén is több kísérőprogrammal, a kiállítók által delegált szakmai bemutatókkal, családi és gyermekprogramokkal, valamint ingyenes meglepetés koncertekkel tervezik majd a szervezők, ahol fúvószenekari és könnyűzenei koncertek is színesítik majd a repertoárt. A részletekről folyamatosan beszámolunk majd a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapja mellett a TFA közösségi portálon is.