Facebook pixel

Juci néni felejthetetlen élménye az operettgála hétvégéjén!

KALANDRA FEL!

Eljött a várva várt kikapcsolódás, amit annyira várt már.
Nemcsak, hogy sikerült magának az interneten szállást szereznie, de egy egész hétvégés élmény várt rá wellnessel, programokkal és egy operettgálával, mindezt ráadásul rég nemlátott jó barátnőjével.

A sztori legjobb része Juci néni büszkesége…
A bükfürdői wellnesst egy csoportos program követte, pontosabban egy DIGITÁLIS képzés melyben az idősebb korosztálynak tanítják meg az internet használat alapjait.

E-mail küldése, Skype használata, okostelefonnal posztolás Facebookra stb…
Nagyon hasznos, hiszen haladni kell a korral. Juci néni is nagyon kíváncsi volt, mi mindent tanulhat még, hiszen lényegében már keni-vágja az „internetes dolgokat”. Rendszeresen használja a Skype-e,
e-mailezik, vásárol az interneten, sőt még szállást is foglalt ;-).

A digitális képzés során beigazolódott Juci néni sejtése. Örömmel nyugtázta, hogy ezeket bizony már tudja. A barátnője a program alatt meglepődve tapasztalta, hogy Juci néni mennyire otthon van ezekben és milyen gyorsan halad; pár dologban még segítséget is kért, de aztán…

Jött az utolsó feladat. Fénykép készítése okostelefonról, majd posztolás Facebookra.
Hoppá, ez bizony a mi Juci néninknek is feladta a leckét, de örült neki, hogy valami újat tanulhat és a program további részében az volt a feladat, hogy készítsenek minden állomásról egy képet és posztolják, majd legvégül az előadás után csoportkép készült a színészekkel, mely a nap fénypontjaként került fel a Facebookra #Operett Bükfürdő…

A hétvége egy fantasztikus élménnyel zárult.